Dia-lostworld
Menü
 
Linkek
 
A Hét Képe

Egy kis TLW Karikatúra:D

 

 

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Baráti oldalak
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Katt. Száml
 
Videok
 
Óra
 
~Fanfiction~
~Fanfiction~ : Gyermekdalok

Gyermekdalok

Ella  2004.01.11. 02:50

Ez egy nagyon jo történet nekem nagyon tetszett!:) Olvassátok le tit is!:)

Gyermekdalok

Szerző: Ella

Idő: valamikor Finn és Legacy között

Disclaimer (=> angol: lemondó, visszautasítás): Sajnos nem tartozik senkikhez, akiktől nekem egyedül…

>>> Gyermekdalok <<<

„Mennyi időnk maradt még sötétedésig? ”

A kellemetlen érzést, ami Marguerite hangjában csengett, nem lehetett nem észrevenni és Roxton megnyugtatóan ráhelyezte kezét a lány karjára.
Marguerite, aki normális körülmények között kb. annyira megközelíthető, mint egy kaktusz, további kommentár nélkül tűrte a dolgot.

„Az én órám szerint még 80 percünk maradt, Marguerite.”

Challengeren is látszott, hogy nem érzi jól magát a bőrében. Minden 5 percben előhúzta mellényéből zsebóráját, és ellenőrizte annak működését úgy, hogy összehasonlította a nap állásával.

A barlang, melyben menedéket kerestek a hatalmas T-Rex elől, nedves és szűk volt. Átkutatták egy hátsókijáratot keresve, de mindig zsákutcába jutottak. Így hát rosszkedvűen meg kellet állapítaniuk, hogy csak ez az egy kijárat van, amit szünet nélkül őriz az éhes állat. És úgy nézett ki a dolog, hogy egy szerfelett türelmes példányt fogtak ki maguknak.

Amellett olyan tökéletesnek tűnt a nap: Marguerite, Finn és Roxton vadászni mentek, veronika a kertben dolgozott, Challenger pedig a laborjában kísérletezett. Természetesen szigorú titokban. Amikor Assai megérkezett, még jobb kedve lett mindenkinek. Aztán Assai néhány Zangaharcos után kutatva kérdezett, akik elindultak, hogy egy barlangban elvégezzenek egy eredetszertartást (ezt nem bizti, hogy jól fordítottam).
Mindenképpen ezzel a csapattal tartott a gyógyító is, akire most sürgősen szükség volt. Néhány gyereket a faluban görcsök és légzési zavarok kínoztak és senki nem volt a faluban, aki kiismerte volna magát az ilyen dolgokban.

Challenger és Veronika természetesen azonnal elindultam Assaial, hogy kinyomozzák Roxton vadászfrakcióját. Mikor végre megtalálták, máris javában folyt a harc a T-Rexszel. Jó fél órán át menekültek együtt a dzsungelen keresztül, üldözőjüket mégsem tudták lerázni.
Végül ráakadtak a barlangra és habozás nélkül berohantak. És mindannyiunk féktelen örömére meg kellett állapítaniuk, hogy Finnt és Assait valahol félúton elhagyták.

„Ez azt jelenti, hogy két lehetőségünk maradt, mégpedig vagy itt éjszakázunk, vagy a sötétben hazamegyünk? Hát ez remek! ”

„Erősen úgy néz ki. Mindenesetre az ironikus megjegyzéseid nem fognak minket megmenteni a bestiától.”
Veronika is kezdett türelmetlen lenni. Egy teljes éjszakán át bezárva lenni egy barlangban a kibírhatatlan (megerőltető) Miss. Kruxszal nem állt éppen a kellemes időtöltések listájának a tetején.

„De ha a T-Rex az elkövetkező fél órában úgy dönt – ami nem túl valószínű – hogy visszavonul, itt bent kell maradnunk. A sötétben életveszélyes lenne megkeresni a faházat. Hiszen még nem tudjuk, hogy hova kerültünk a nagy sietségben.”

Roxton átkozta magát, hogy nem figyelte a környéket. Egyszerűen minden olyan szörnyen gyorsan történt!

„Számításaim szerint úgy egy órányira délre lehetünk a faháztól.” Challenger a barlangkijárat irányába mutatott „Amögött a facsoport mögött egy vízesésnek kéne lennie.”

„Ahogy kinéz a dolog, kényelembe kéne helyezkednünk itt bent.” jegyezte meg Veronika „Nincs annál kellemetlenebb, mint egy éjszakán át a hidegben állni.”

„Csakhogy tudod, nem hoztunk magunkkal takarót, Veronika! Elvégre csak néhány óráig akartunk elmaradni. És hol az Isten nevében akarsz te ebben a sáros lyukban száraz fát találni egy tűzrakáshoz? ”

„Gondold csak ezt, vagy gondolj valami melegre. Én mindenesetre nem adom fel, mielőtt elkezdeném keresést, Marguerite! ”

„Oh remek! Akkor mindannyiunknak…”

„Kérlek, fejezzétek be a veszekedést, nem bírom hallgatni! Azonkívül van nálam egy tartaléktakaró, amin a két hölgy kényelembe helyezheti magát.”

Marguerite gondolataiban csodálta Roxtont azért a tehetségéért, hogy mindent helyesen csinált. A férfi teljesen tökéletes volt.”

„Ki ismeri a legszebb gyermekdalt? ”

Veronika orcája szinte lángolt és a buzgó vigyor az arcán egyszerűen megszüntethetetlen volt.

Kiderült, hogy Challenger is hozott magával egy takarót, tüzelőfaként pedig néhány gyökér szolgált, melyek átfúrták magukat a barlang tetején. Jóllehet nem volt könnyű a nedves talajon tüzet gyújtani, de végül sikerült.

A T-Rex már kb. egy fél órája eltűnt, azonban eközben koromsötét lett. Ezenkívül hűvös lett és a csapat szorosan összebújt. A hangulat derűs volt; már vagy 100 történetet elmeséltek, Marguerite már legalább 1000 szójátékot megnyert, Roxton és Challenger pedig vicceket meséltek, amiken aztán ők röhögtek a leginkább. Veronika csak a fejét rázta a fekete angol humor hallatán. Aztán eljött a „daléneklés”.

„Amikor kicsi voltam, apám mindig egy dalt énekelt nekem, ha rosszat álmodtam. Már nem emlékszem rá pontosan, de egy fiúról szólt, aki mindig egy hercegkisasszonyról álmodott, és amikor felébredt, egy diadém állt az ágya mellett. Rettenetes giccses volt, de azután mindig arról álmodoztam, hogy egy herceg vagyok, aki elveszti a koronáját, és megtalálja valamilyen fiú ágya mellett.”

Roxton egy felismerhetetlen dallamot dúdolt magában, a többiek pedig sokatmondóan összemosolyogtak.

„Assai és én gyakran voltunk úton a dzsungelben és mindig messzebb mentük a falutól, mint amennyire az megengedett volt. Az édesanyám nagyon féltett és minden este elénekelt nekem egy régi zanga dalt. A fennsík veszélyeiről, meg minden ilyenről szólt. Tudjátok már, milyen kisgyermeket félteni. Az egyik versszak így szólt:
Ha éjjel van, és alszik a kolibri, a családi fészekben keress menedéket.
Nyugaton, ahol zúg a víz, és a sötétség elnyeli a fényt
És a szellemóra elhozza a vészt
Mások szenvedése az álmok keresése…”

Egyszerre mindannyian elcsendesedtek. Az elhangzott szavak látszólag nagy hatással voltak a kis társaságra.

Marguerite szólalt meg először.

„Bájos! Ilyet énekeltek nekem gyerekkorodban? Mikor ilyet hallok, örülök, hogy soha nem énekeltek nekem jóéjt-dalt.”

Csend.

„Veronika?! ”

Challenger aggódva nézett a fiatal asszonyra. A nő elgondolkodva meredt a tűzre.

„George, figyelj, hogy hangzik a dal pontosan! ”

„Tudom, gyermek, már többször is megkaptam, hogy nem feltétlenül…”

„Nem” szakította félbe türelmetlenül Veronika „Gondolkodj erősen! A dal így szól: ’Nyugaton, ahol zúg a víz és a sötétség elnyeli a fényt ’ és így tovább. Ez egy zanga dal, tehát a zangák szemszögéből van írva. És ha ez a barlang egy órányira délre van a faháztól, akkor körülbelül fél órányira nyugatra van a zanga falutól. Még mindig nem fogtátok fel? ’Nyugaton, ahol zúg a víz’? Ez a vízesés! ”

„És a sötétség, ami elnyeli a fényt, az pedig ez a barlang? ” nézett kérdően Marguerite „Csak nem gondolod komolyan? ”

„Miért ne? Minden passzol.”

„Veronika, ez egy gyermekdal, és nem gondolom…”

„Nem tudnál egyszer az életben nem mindent megkérdőjelezni?”

Veronika dühösnek látszott.

„Ti mit gondoltok? ” fordult a férfiakhoz.

„Na igen” kezdte Challenger „Az adatok stimmelnek, És nem gondolom, hogy a zangák ok nélkül ennyire részletezték volna a dalnak ezt a részét. De ki tudja, hogy nem csak a származási hithez van-e valami köze. Lehet, hogy csak egy bűnös terület, vagy egy hely, ahol valami nagy szerencsétlenség történt. Nem feltétlenül jelenti azt, hogy ránk vonatkozik.”

„És mi lenne ez? Mit jelent ’A szellemóra vészt hoz és mások szenvedése az álom keresés’? ”

Roxton kérdően nézett Veronikára.

„Ezt én magam sem tudom. Akármi. Talán a rémálmokról szól.”

Marguerite idegesen mocorgott.

„Ki hisz ma már olyasmiben, mint a szellemóra? ” csattant fel. Úgy tűnt a szorongó érzés, ami a számára jól ismert rémálmok gondolatától lett úrrá rajta, idegessé tette.

De ki is hisz a Raptorokban, az időeltolódásban és a mágiában?

Sötét és hideg volt, és tudta, hogy be van zárva. Miért volt most mégis az az érzés a gyomrában, ami akkor szokott, mikor a parányi kamra ajtaja zárva volt? Nem mert mozogni, félt annak a rögtönzött cellának a falához dőlni. Ha egyszerűen becsukta a szemét, el tudta képzelni, hogy szobájának padlóján fekszik. Na, igen… ’a szobája’… ami jobban hasonlított egy tömegalvóhelyre, ahol a lányok ágy ágy hátán feküdten és aludtak.
Tulajdonképpen volt valami jó is abban a kamrában: nem volt többé kiszolgáltatva a többiek gúnyolódásának. Csupán azt kérdezgette magától, hogy mit tehetett, ami miatt most itt fekszik. Már nem emlékezett rá. Azon töprengett, milyen késő lehet. Már egy örökkévalóság óta itt feküdt! Már világos volt? Nappal? Új hét? Már 7 éves volt, vagy még csak 6?
Arcának oldalaira nyomta kezeit és behunyta a szemét. A fejfájás nem volt jó. A fejfájás lázat jelentett, és a láz fejfájást…

„Láz…” zokogott.

A könnyek rácsepegtek a csuklójára, átáztatták ruhája ujját és idővel jéghideggé váltak.
Hideg. Ezt egész idáig észre sem vette. Gyerünk, ez nem rossz, nem rossz… nem sírni.

Hirtelen érezte, hogy valaki megérinti. Arc, váll, valaki megütögette a hátát. Zavarodottan kinyitotta szemét. Nem látott semmit, de a mozgásokban volt valami sürgető, valami ösztönző.

Gyere már, gyere.

A szíve gyorsabban kezdett verni és érezte, hogy elmulaszt valami fontosat.

Neked kell… nekem kell…

A kétségbeesés közelében volt, és a gyomra mintha bukfenceket hányt volna.

És hirtelen csend lett és az érintés valóságosnak tűnt.
Úgy helyezkedett rá, mint egy oltalmazó takaró.
Nem akarta eltolni.
Biztonságos volt, és úgy tűnt, megtölti a termet.

Egyszerre olyan biztosan érezte, hogy nincs többé egyedül. Nincs már egyedül. És olyan biztonságos.
Behunyta a szemét, és hagyta, hogy a sötétség átölelje.
A gyermeki hittel megint minden jó.

Ez nem volt semmi, úgy tűnik, egy afféle intenzív álma van. Láza mindenesetre nincs.
És hallucinálna, a szavai nem lennének olyan válogatottak és összefüggőek… olyan reálisak és tudatosak.

Veronika elhallgatott, az előtte motyogó Marguerite egyik válláról a másikra hánykolódott.
Lassan visszafektette a takaróra, amint a barna loknis szépség, gyermeki jellemmel lázról jajgatott és végül sírni kezdett, Roxton a karjába emelte és szorosan átölelte. Kezébe vette a kezét és arcát a fürtjeire szorítva, nyugtatóan beszélni kezdett hozzá. Úgy tűnt, azonnal megnyugodott, de aludt tovább.

„Nem gondolod, hogy rossz lehet neki? ” kérdezte szkeptikusan Roxton.

„Kellemetlen neki, de az egészsége szempontjából nem fenyegető. Amíg nyugodt marad, csak ki kell várnunk, mi történik.”

Challenger visszadőlt a sziklafalnak és behunyta szemét. Veronika leült a másik takaróra és hamarosan megint elaludt. Csak Roxton volt teljesen éber, és továbbra is karjában ringatta Margueritét.
Ez már különös volt, normális esetben nagyon könnyedén alszik a hölgy. Óvatosan elsimított egy tincset az arcáról, és ez jó érzés volt, kényelmes. Ma már biztosan nem tudna elaludni.

Mikor Marguerite felébredt, fejét Roxton felsőtestére fektette, összegyűrve ezzel ruháját. Ez volt hát az érintés, amit érzett. Riadtan kapta fel a fejét. A barlangban volt, a bejáraton át már lehetett látni a felkelő napot és egy éhes Raptor üvöltésétől riadt fel. Valóság? Az imént átéltek emléke még mélyen a gyomrában ült. Oh, igen, tökéletesen emlékezett, nem volt nyoma ziháltságnak, vagy emlékezethézagoknak, minden olyan volt, mintha néhány perce történt volna. Gyanakvóan körülnézett. Veronika, Roston, ő. Veronika, Roxton, ő? Hol volt Challenger?

„Challenger? ” semmi válasz

„Challenger?! ”

„Mi az? Mi van vele? ” Roxton felült, és észrevette egy apró mosoly kíséretében, hogy a kezeit még mindig nem vette el. Ellenkezőleg, valósággal átkulcsolta a lányt.

Veronika szintén felébredt, és zavarodottan szemlélte a helyzetet. Úgy tűnt, mintha Challenger elpárolgott volna.
„Foglaljuk össze: Először is realizáljuk, hogy egy átkozott barlangban ülünk, aztán Margueritének rémálmai voltak, amiből nem ébredt fel, most pedig eltűnt Challenger. Mondhatom érdekes.”

Veronika káromkodott valami felismerhetetlen ősi nyelven.

„Honnét tudjátok, hogy rémálmom volt? ” kérdezte zavarodottan Marguerite.

„Csak, álmodban, hogy is mondjam, hogy a legpontosabban dokumentáljam. Mintha be lettél volna zárva és lázad lett vol…”

„Köszönöm Roston, ezt én is tudom.”

Marguerite idegesen felállt, és kinyitotta hátizsákját.

„Szerintem nem kéne itt ülnünk és történeteket mesélnünk, hanem meg kéne keresnünk Challengert. Lehet, hogy a segítségünkre van szüksége. Nem vesztegethetjük az időt.”

Amikor a trió ki akart menni, a kijáratnál mintha egy láthatatlan fal lett volna, ami nem akarja, hogy elmenjenek.

„Ez meg mi? ”

Veronika vezette a kis csapatot, és egy kisebb nagyobb áramütést kapott.

„Igen, ez az, ami már évek óta idegesíti a zangákat, lassan minket is elgodolkoztathatna.”
jegyezte meg szárazan Roxton.

„A lehető leghamarabb ki kéne találnunk valamit…”

Lord Roxton már jó ideje harcolta át magát a délamerikai dzsungel bozótján. Ehhez egy bozótvágó kést használt, és biztos volt benne, hogy ha nem iktatnak be hamarosan egy kis szünetet, akkor teniszkönyöke lesz. Verejték futott végig az ő és kísérői hátán, tekintetük üres és kimerült volt. Ha nem a barátjuk életéért menne, Roxton már rég beiktatott volna egy kis pihenőt. Ezen körülmény miatt azonban még inkább megszaporázta lépteit és még energikusabban vagdosta az eléjük lógó indákat és páfrányokat.

Mintha a nap ma még forróbban sütött volna, és a hőség nyirkosan és mozdulatlanul lógott a levegőben. Miután a barlangban sehol sem akadtak rá Challengerre, arra a megegyezésre jutottak, hogy a környéken keresik. Úgy tűnt, egy majdnem teljesen friss nyom vezet a következő erdőbe, és a csapat hamarosan felszedte Challenger kalapját a földről. Harc nyomait azonban nem találták, ezért mindannyiuknak elég különös érzése támadt a dologgal kapcsolatban.

„Itt egy teljesen más irányba megy a nyom! ”

Roxton zavartan megállt, és próbált értelmet találni barátja hirtelen irányváltoztatásában.

„De itt is van egy nyom.” Vette észre Veronika, aki mintegy 10 lépéssel arrébb vizsgálgatta a környéket.
„És úgy tűnik erre is hosszan ment. Amit mindig is akart-nyilvánvalóan nem ismeri az utat.” jegyezte meg Marguerite tettetett vidámsággal.

Roxton még egyszer utoljára körülnézett, aztán Veronikához fordult.

„Azt javaslom, szóródjunk szét. Mindegyikünk követ egy-egy nyomot, és ha valaki talál valamit-vagy, magát Challengert, valahogy keltse fel a figyelmünket. Minden világos? ”

Mindannyian beleegyezően bólintottak, aztán pillantásukat a talajra szegezve elkezdték a keresést.

Roxton a keskeny ösvény mentén sietet, és próbált erősen koncentrálni. Csúnya gondolatai támadtak, és csak Margueritere tudott gondolni. Az utóbbi hónapokban javult a kapcsolatuk és néhányszor még mesélt is magáról-ez ritkaság a kimért egykor egészen itrovertált nőnél. Roxton néha nem értette, és világos lett neki, hogy még mindig egyáltalán nem ismerte. A valódi ÉN-je, amit a nap 24 órájában egoistának tűnő tulajdonságok maszkja alá rejt, mintha mostanában kezdene egyre inkább érvényesülni- a rémült Margueritéjé. Látszólag sok erő kellett hozzá, hogy megtartsa ezt a maszkot, és Roxton néha nem kívánt jobban semmit, csak a karjaiba venni a nőt és megmondani neki, hogy minden jó lesz. Egy utópisztikusnak tűnő kívánság volt, ha a figyelemre méltó hölgymértéktelen büszkeségére emlékezett.

Hirtelen kiáltásokat és lövéseket hallott, amik cél nélkül leadottnak tűntek. Roxton visszafordult, és tudta, hogy ha nem siet, egy másik barátja is eltűnhet, éppúgy, mint Challenger. A kiáltások hangosabbak lettek, és rémületére felismerte Marguerite hangját, aki az életéért küzdött. Tudta, hogy nem volt elég gyors, rá kellett jönnie, hogy túl későn jött.

Hallotta a T-Rex üvöltését és csontok törését- és aztán csend.
Csend és a saját szívverése és azt kívánta, bárcsak az is elnémulna, mint a szeretett Marguerite sikolyai.

Kedves Marguerite.

A férfi egyszerre egészen könnyűnek érezte magát, és elárasztotta a sötétség. A süketség érzése, amit egyszer már átélt. Mi maradt most neki?

Behunyta szemeit és egy apró nevetés futott át száján, mialatt érezte, ahogy zuhan. És sehova sem érkezett meg.

Lassan nyitotta ki Roxton a szemeit, és Marguerite arcát látta maga felett lebegni.

„Megint itt vagy? ” suttogta rekedten, megkönnyebbülten, mégis bizalmatlankodva.

„Soha nem mentem el.” Válaszolt a nő szintúgy halkan, és megfogta a kezét. „Látsz? ”

Roxton felült, és a menetre nézett.

Ott ült Veronika, Marguerite és Challenger! Mindenki ott volt, és rajta kívül senki nem látszott meglepettnek. Lehet, hogy csak egy szörnyű álom volt, ami Margueritével történt?
Gondolkodás nélkül megfordult és karjaiba zárta Margueritét. Ő pedig viszonozta az ölelést és behunyta a szemét. Ez egyike volt azon bűvös pillanatoknak, amikről azt kívánta, csak egy percre történjenek meg.

„Meghaltál” dörmögte Roxton. Teljesen el volt képedve. Nem az álom, hanem az erős érzések miatt, amik még mindig benne kavarogtak. Nem érzett ilyet, mióta Williamet elvesztette. És azon a napon megesküdött, hogy soha többé nem kerül ilyet helyzetbe.
Mégis talált valakit, a másik felét, élete értelmét, Marguerite lenne ez az értékes érzés.

„Már minden jó, csak egy árkozott álom volt. Minden rendben! ”

Ahogy Marguerite megérezte élettársa kíváncsi és meglepett pillantásait, azonnal elengedte Roxtont. Szinte fájt, neki, ahogy elváltak egymástól.

„Az lesz a legjobb, ha mostantól ébren maradunk. Úgy tűnik, ezek az álmok rejtett méreteket öltenek, és nem vagyok biztos benne, hogy erre találok magyarázatot. Lehetséges, hogy ha valaki elkezd álmodni, akkor nem ébred fel olyan gyorsan. Roxton álma lényegesen hosszabb volt, mint Margueriteé, ami talán már nektek is feltűnt és nem akarom megkockáztatni, hogy valamelyikünk esetleg egyáltalán nem ébred fel.

Challengernek nem kellett sokáig győzködnie a többieket elméletéről, mivel senki nem gondolt már alvásra.

„Megy még? ”


Assai, aki karját Finn vállaira fektette, bólogatott.

„természetesen. Azonkívül nem engedhetünk meg magunknak szünetet. Veronika és a többiek talán nagy veszélyben vannak és…”

Assai hangja elcsuklott, a fájdalom a lábában egyszerűen elviselhetetlen volt. Menekülés közben Finn és Assai leestek egy hegyoldalon, ők voltak az utolsók, senki nem vette észre, mi történt. Mindenesetre egyik barátjuk se szervezett keresést értük, ami azt jelentheti, hogy esetleg megsérültek, vagy csapdába estek valahol. Assai eltörte menekülés közben a lábát, ami azonban nem azt jelentette, hogy Finnek egyedül kellett megkeresnie a csapat maradék tagjait. Bírt segíteni, törzsének bűne volt, hogy ebbe a helyzetbe került. Finn először tiltakozott, aztán neki is be kellett látnia, hogy túl sok időt veszítenek, ha visszaviszi Assait a zanga faluba, mielőtt elkezdi a keresést.

„Szünetet kell tartanunk, Assai. Tudniillik nem akarlak a vállaimon átvonszolni az őserdőn, ha eszméletlen vagy,” jegyezte meg Finn a tőle megszokott vidámsággal, holott egyáltalán nem volt jó kedve.

A gondolat, hogy újdonsült családját elveszíti egy ilyen dzsungelszörny miatt, ott forgott a gyomrában. Mindent megtenne, hogy megmentse barátait.

Miután Assai úgy döntött, hogy már sokkal jobban van, és Finnek sem volt ellenére, hogy folytassák a keresést a hiányzó expedíciós csapat után, így folytatták útjukat.

Egy idő után olyan területre értek, melyet Assai látszólag ismert. Gyakran körülnézett, lassított a tempóján és úgy tűnt, egyáltalán nem volt megelégedve az iránnyal, amerre tartottak.

„Észrevettél valamit? ” kérdezte Finn, és a pisztolyához nyúlt, amit az övében hordott.

„Nem, ez csak…folyamatosan közeledünk egy területhez, amitől a zangák tartanak. Ez minden. Minden rendben.”

„Milyen hely ez? ”

Finn úgy döntött, nem kérdez többet, de aztán kíváncsisága megint nyert.

„Nem beszélhetünk róla” ez volt Assai rövid válasza, amin Finn szerfelett csodálkozott. Normális esetben Assai egy nyitott fiatal hölgy, aki tapasztaltait mindig nyitott szívvel továbbadta, még ha néha tiltotta is a törzsi vallás, hogy beavasson idegeneket a hagyományokba. Finn a sérülés kezelésének hiányának az okaként tudta be a dolgot. Ezek után gondoskodóbban próbálta támogatni, ami őt magát nagyon kimerítette.

Finn nem volt kész feladni. Még naplemente előtt meg akarta találni barátait.

Finn forró és hideg volt egyszerre. Assai unszolásképpen elmesélte neki az álmok barlangjának zanga legendáját, és el kellett ismernie, hogy csak habozva tudta megérteni.
A gyermekdal, amit Assai remegő hangon énekelt, aligha határozta meg a dolgot.
Mikor a barlang előtt álltak kalimpáló szívvel, Assai pedig az ájulás szélén, a barlang bejárata valóban valami fenyegetőt sugárzott.

„Hallottad? ” Finn leültette Assait egy közeli sziklatömbre és elugrott.

„Finn! ”

Finn gyors mozdulatától, fájdalomtól lüktető arccal kiáltott Assai, amilyen hangosan csak tudott. Finn megállt, és visszafordult.

„Finn, lehet, hogy nincsenek maguknál, vagy ami még rosszabb, lehet, hogy nem ismernek meg és lehet, hogy foglyul ejtenek.

Finn-nek könnyek szöktek a szemébe.

„Soha nem felejtenének el engem! ” csattant fel és zavartan a gyűrűjéhez fordult.

„Finn,” kezdte Assai csendesen „Az nem segít, ha magunkat is veszélybe sodorjuk, és ezzel megkockáztatjuk, hogy Veronikáék meghaljanak a barlangban! ”

Finn bólintott és dörmögött egy bocsánatot. Egy idő múlva megint nyugalom uralkodott a két asszony között, csak Assai nehéz lélegzése és az őserdő zaja hallatszott.

Finn hihetetlenül kimerültnek érezte magát. Mióta Assait vonszolva az eltűntek keresésére indultak, betegnek és kilúgozottnak érezte magát.
Reggel óta nem ettek egy falatot sem és mit meg nem adtak volna most egy korty hideg vízért! Tudta, hogy Assai és a többiek a barlangban ugyanezt érzik, bár az imént hallottak után abban sem volt biztos, hogy egyáltalán éreznek éhséget, vagy szomjúságot odabent.
Assai mesélte neki, hogy ennek a különös barlangnak a foglyai erős, természetellenesen intenzív álmoktól szenvednek, és gyakran azt hallucinálják, hogy nem tudnak kijönni a barlangból-egy csalfa látomás, ami a barlang foglyait ott tartotta. Egy körforgás, amit magától étetődően nem tudtak maguk megszakítani.

Finn fáradtan pislogott Assaira.

„Szóval akkor mit tehetünk? ”

A barlangban nagy feszültség uralkodott. Mindannyiukon nagy nyomás volt, mivel nem szabadott elaludniuk,-ami néha veszekedésbe torkollott.
Azon kívül pedig a reggeli órákban olyan hideg volt, hogy a lehelet sűrű, fehér felhőkben szállt fel, és a barátok fogvacogva egymáshoz bújtak.

„Ez aztán már tényleg nevetséges, hogy fogságba esünk egy barlangban, ahova úgy menekültünk. Nincs egy átkozott hely ezen a fennsíkon, ahol az embert, nem vadásszák le, nem kínozzák meg, nem félemlítik meg, vagy nem nyírják ki? ”

„Szabad akaratodból vettél részt ezen az expedíción, vagy nem? És hogy a kérdésedre válaszoljak: az én faházamban eddig még senki nem támadott, vagy ölt meg, csak hogy egyet említsek a fennsík sok helye közül, ahol Miss. Krux zavartalanul hódolhat kedvenc időtöltéseinek: lustálkodás, alvás, mások idegeire menés, vagyonért áskálódás…”

„Ha a piszkos munka mellett, amiben természetesen én is részt vettem, lett volna időm ilyenekre! ”

„Hölgyek! ”

Challengerből, aki egyébként a megtestesült türelmesség, most kifakadt, ami az elmúlt órákban felgyülemlett benne.

„Igazán nem szükséges a már amúgy is meglehetősen bajos helyzetünket még tovább nehezíteni. Tekintettel tudnátok lenni egy öregemberre? ”

„Én igen, benne nem vagyok biztos.” Jegyezte meg Veronika és fejével Marguerite irányába mutatott.

Marguerite vetett rá egy mérges pillantást, de nem szólt semmit.

Az okos enged- gondolta magában.

„Na, Marguerite? Az okos enged, mi? ”

Aaaaaaaah!

„Hé, emberek, nem fűzött hozzá semmilyen megsemmisítő kommentárt! Van valakinél toll és papír? Ezt fel kéne jegyeznem.”
„Ritkán nevettem ilyen jót, Vee öreg barátnőm. Én is szeretlek téged…”


Finn szorosan a sziklákhoz tapadva a barlang bejáratához osont. Számszeríja, amit mindig az övén hordott, most kellemetlenül nyomta oldalát, és elátkozta az egész helyzetet. Még egy lépés, aztán…

Finn kutatóan nézett körül. Végül lehajolt, hogy felvegyen egy követ, ami megfelelő méretűnek tűnt. Még szorosabban a sziklafalhoz lapult, felemelte kezét, és behajította a követ a barlang bejáratán. Visszatartott lélegzettel várt valami reakcióra.
Se zörgés, se kiáltás, még a kő pattanását se hallotta a földön. Vagy Roxton és a többiek meg se kapták a követ, vagy arra várnak, hogy elindul, vagy további mozgásra számítanak. Amit kaphatnak.
Finn vett egy másik követ, és ugyanúgy, mint az előzőt, ezt is közvetlenül a barlangba dobta.
Megint se reakció, se ütközés, hogy a kő elérte célját.

Finn- amilyen kíváncsi és türelmetlen volt –bedugta fejét a sarkon a barlangba. A sötétben azonban nem látott mást, csak a tüzet és barátai körvonalát. Akik, úgy tűnt, nem vették észre. Egy tény, amin egyáltalán nem csodálkozott.

„Hallo? ”

Finn halk hangja mintha elveszett volna a barlangban, mivel nem volt semmi hatása.

Hangosabban!

„Hallooooo? ”

Finn még néhányszor megpróbálta, aztán be kellett látnia, hogy ezzel nem megy semmire.

Ismét vett egy követ, és ez alkalommal megpróbált valamit – valakit – eltalálni. Nagyot lendített, a kő repült – és eltűnt!
Miután eldobta, két métert repült és a szemei előtt vált köddé.
És amikor Finn bedugta kezét a barlang bejáratán, az éppúgy eltűnt.

„Te jó ég! ” suttogta „Ez megkönnyíti az egészet természetesen ritka…”

Finn Assaihoz fordult, aki bizonyos távolságra egy fának dőlt, az ég felé fordított kezekkel és vállrándulásokkal próbálta küldetésének eredményét érthetővé tenni.
Assai sóhajtott. Természetesen ez is könnyű lenne!

Hirtelen támadt egy gondolata.

„Énekelj valamit! ”

„Mit? ”

„Valamit énekelned kell! ”

„De mégis mit énekeljek? ”

„Mi? ”

„Mi az átkot énekeljek? ”

Finn idegesen elfordította szemeit, mikor Assai fülére tette kezét, ezzel jelezve, hogy nem érti. Odafutott hozzá, hogy meghallgassa abszurd tervét. Ami kicsit szórakoztatta…

„Finn, valamit énekelned kell. Talán ez kizökkenti őket a vízióikból. Vagy mondj el egy verset – gondolkodj! ”

„Én nem tudok énekelni! ”

„Kérlek, gyere már! Ezt muszáj megpróbálnunk.”

„Ez szép, teljesen nevetségessé teszem magam, de mit meg nem tesz az ember a barátaiért…”

Láthatóan lelkesen tért vissza Finn a barlanghoz. Néhány percnyi gondolkodás után elkezdte.

„Row, row, row your boat, gently down the stream…”

Finn várakozva figyelte az alakokat, akiket a tűz fényétől megvilágítva látott. Semmit nem vett észre, miközben lassan besötétedett, és fokozatosan alkonyodott.

„Assai, ez nem segít.”

„Énekelj hangosabban.”

Lassan idegesíteni kezdte. Itt áll és értelmetlen dalokat énekel, mintha ezzel megmenthetné barátait.
Hogy megmutassa Assainak, milyen igazságtalanságot művel vele, még hangosabban kezdett énekelni.

„… life is ’bout a dream …”


„Te jó ég, Marguerite, tudtam, hogy az éneklés nem erős oldalad, de hogy ez így elfajulhat! Szóval, hagyd abba kérlek! ”

„Úgy nézek ki, mintha énekelnék? ”

Veronika megfordult, és Margueritere bámult. Kétségtelenül úgy tűnt, hogy a hölgy nem mozgatja a száját, ennek ellenére az éneklés folytatódott.
Challenger is elgondolkodott.

„Egyikünk sem az, Veronika. A barlangbejárattól jön.”

Finn hangja remegni kezdett az izgatottságtól. Veronika és Marguerite is elkezdtek énekelni, majd felálltak, és az expedíció minden résztvevője a kijárat felé indult.
Finn magasabb hangfekvésbe kényszerítette magát, aminek hatására Marguerite mondott valamit, amit ő ’Te jó Ég! ’- nek olvasott le a szájmozgásáról.

Finnek egyszerre támadt egy ötlete. Úgy tűnik, barátai mindent hallanak, amit énekel. Így megfogalmazott magában egy szöveget, és egyszerűen elkezdte énekelni, amilyen hangosan csak tudta.

„Finn vagyok, és itt állok a bejárat előtt. Tudom, azt hiszitek, nem tudtok kijutni, de csak annyi a dolgotok, hogy átjöttök a kijáratok.”

Finn látta, ahogy egymásra néztek, és Roxton mondott valamit Challengernek.

„Na, gyerünk már, gyertek ki! Nem tudok tovább énekelni. Éppen elég nevetségessé tettem magam eddig is.”

Mindannyian nevettek Finn kétségbeesett felszólításán, és végül elindultak. Roxton még felkapkodta a legfontosabb holmikat a padlóról, aztán elindultak, és eltűntek…


„Wow… totál megijedtem, amikor elindultatok és egyszer csak eltűntetek. Aztán – bang! – egyszer csak felbukkantatok közvetlenül előttem. Wush – csak így. Elég kemény volt! ”

Finn, mint mindig, most is a kezeit, a lábait, és minden speciális effektet felhasznált, hogy kifejezze magát. Mindannyian jót nevettek a megjegyzésein, és Challenger volt a legnagyobb nevető.

Mindannyian az étkezőben ültek a nagyasztalnál, mert Veronika a nap eseményeinek tiszteletére ünnepi lakomát főzött. Assai tányérjával kényelmesen elhelyezkedett a függőágyban és komfortosan feldobta lábát egy párnára.
Miután mindannyian jól állták a mentési akciót, és így amilyen gyorsan csak lehet visszatértek a faházba, úgy döntöttek, megérdemelnek egy kis luxust.

„Szünet nélkül azt hittük, hogy nem tudunk kimenni a barlangból, azt hitük, már felvirradt a holnapi nap is. A képzelet hatalma, barátaim! Azt hittem, hogy ilyen velem soha nem történhet meg.”

Rázta a fejét Challenger és senki nem tudta elfojtani mosolyát.

Roxton felemelte poharát és ünnepies arckifejezést öltött.

„Barátaim, megtiszteltetés volt veletek együtt bezárva lenni, és…” itt finnre és Assaira nézett „hogy ti mentettetek meg. Mire is igyunk? ”

„Természetesen ránk! ” mondta Marguerite, különös hangsúllyal a ’ránk’-on.

„Ránk! ” ismételték mindannyian, és koccintottak.

VÉGE

 
THe Lost World theme

At the dawn of the last century, a band of explorers searched for a pre-historic world.Driven by ambition...secret desires..a thirst for adventure...and seeking the ultimate story,they are befriened by an untamed beauty.Stranded in a strange and savage land, each day is a desperate search for a way out of.....THE LOST WORLD.

 
Videó
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Számláló
Indulás: 2004-01-10
 
The Lost World's music
 

SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - TUDJ MEG TÖBBET SELENA GOMEZ MAGÁNÉLETÉRÕL, SZERELMÉRÕL, CSALÁDJÁRÓL, KARRIERÉRÕL!    *****    HA TE IS IMÁDOD A ZÖLD ÍJÁSZ VILÁGSIKERÛ SOROZAT ELBÛVÖLÕ SZERELMESPÁRJÁT AKKOR ITT A HELYED! MAGYAR OLICITY SITE    *****    The Vampire Diaries & The Originals szerepjáték - ha kedveled a sorozatokat és írni is szeretsz, ne habozz!    *****    Rendhagyó kedvezményt ajánlok Nektek, Te monhatod meg, hogy mi legyen az ára. Pl.: Születési, párkapcsoklati, horoszkóp.    *****    KÖNYVismertetõk, kötelezõ olvasmányok    *****    BOOKFANCLUB -> A könyvek birodalma elvezet a képzelet csendes világába!<<-BOOKFANCLUB    *****    Ingyenes, korlátlan képfeltöltés!!! www.kepfeltolto.eu    *****    Autista - Állatbarát - Homoszexuális - Intelligens - Kívülálló - Mûvészlélek - Segítõkész - Toleráns    *****    Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!    *****    HAT ÉVE ONLINE! - LÁTOGASS EL MAGYARORSZÁG EGYETLEN MÛKÖDÕ SELENA GOMEZZEL FOGLALKOZÓ OLDALÁRA! - HAT ÉVE ONLINE!    *****    A SZULTÁNA: HÍREK - KÉPEK - SOROZATISMERTETÕK - TÖRTÉNELMI INFÓK - ÉRDEKESSÉGEK MINDEN MENNYISÉGBEN A SOROZATRÓL    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Itt a nyár! Kivirágzott a mályva és a pipitér! Hogy mit szólt ehhez a két virágmanó? Gyere, és olvasd el a Mesetárban!    *****    STITCHERS - Magyarország egyetlen oldala a természetfeletti krimi-drámasorozatról! A Stitchers sorozatot megéri nézni!    *****    Nézz Élõ live filmet gportalon. Klikk klikk klikk.    *****    Gréti. 23. Egyetemista. Chevelle. Rap. Jégkorong. Ottawa Senators. Jean-GabrielPageau. Írás. Olvasás. Blog. (:    *****    Élõ live mozifilmek. Ha szereted a filmeket, sorozatokat, meséket akkor itt a helyed!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    ARIANA GRANDE TODAY - MAGYARORSZÁG EGYETLEN ARIANA GRANDÉVAL FOGLALKOZÓ HONLAPJA - TUDJ MEG RÓLA MINDENT    *****    KOSEMBLOG.GP//A MAGYAR "A SZULTÁNA" RAJONGÓI OLDAL//BY: KÖSEM// KOSEMBLOG.GP//MINDEN, AMI KÖSEM...