Daphné álmatlanul forgolódott az ágyában.Szörnyen megalázva érezte

magát: kirúgták. Apja megpróbált beszélni az igazgatónővel, de

mindhiába. Daphné nem bánta; nem akart tovább abban az iskolában

maradni.

A kislány még emlékezett Sally önelégült vigyorára, mikor megtudta,

hogy kicsapták.

Ó, hogy mennyire gyűlölte azt a kis rohadékot! Legszívesebben

széttépte volna, apró darabokra!

Daphné szemhéjai hirtelen elnehezültek, majd magába zárta az

álomszerű sötétség.

Kérőre járt az idő. Ned Malone háza nappaliában ült, és egy cikken

dolgozott. Már nagyon fáradt volt, de ezt a munkát még be kellet

fejeznie.

Egy pillanatra csontig hatoló hideg töltötte be a szobát. Csak egyetlen

pillanatig tartott, de ez elég volt ahhoz, hogy a tűz kialudjon a

kandallóban, a víz megfagyjon a vázákban és az asztalon lévő

pohárban.

Ned azonnal felugrott a székről

Nem volt egyedül. Valaki még volt rajat kívül a helyiségben.

De nem látta.

Lassan elindult kifelé a nappaliból. Amint a kandallóhoz ért, felkapta a

piszkavasat, és védekezően maga elé emelte.

Még mindig nem látott senkit.

Majd érezte, hogy valami elsuhan mellette.

Megpördült, de nem volt mögötte egy lélek sem.

Csend. Csak az óra ketyegése hallatszott.

Ned ismét érezte, hogy valami elhúz mellette.

Majd az ablak hirtelen kivágódott, és hópelyhek kavarogta be a

szobába a metsző széllel együtt. Ned becsukta, és körülnézett a

nappaliban. Akármi is volt, már elment.

Daphné-nak ismét lidérces álma volt: Sally vergődött kínjában. Először

a karjai szakadtak le, majd lábai, és mindene apró darabokra szakadt.

Vér, vér és vér mindenütt.

Daphné zihálva ébredt fel. A szobában iszonyú hideg volt, ezért a

kislány teljesen magára húzta a takaróját.

Remélte, hogy ez az álma nem történt meg valójában.

Ránézett a falra, és látta, hogy vér csurog le rajta. Becsukta a szemét,

majd amikor kinyitotta, vérnek már nyomát se látta.

 - Ó ne! - suttogta maga elé.

Kint a hóesésben három alak figyelte a házat egy sötét sikátorból.

 - Végre megvan! - ujjongott Malla. - Mikor támadunk?

 - Holnap éjjel. - felelte Velkyn, és vérszomjas mosolyra húzta a száját.

Malla szeme gonoszan felcsillant, és viszonozta a vigyort.

A harmadik alak nem szólt semmit, még csak meg sem mozdult. Várt.

Ölni akart.

                                              7. fejezet

Másnap este Julia Roxton érkezett látogatóba Daphné-hoz. A kislány

tőle tudta meg, hogy Sally tényleg meghalt, méghozzá úgy, ahogy ő

álmodta.

- Ezt nem mondod komolyan! - hitetlenkedett Julia, miután Daphné

elmondott neki mindent.

- Pedig így van Julie...

- De miért álmodod meg a halálukat? - kérdezte Julia.

- Van egy öletem... - kezte Daphné.

- Mégpedig? - sürgette barátnője.

- Lehet, hogy azért haltak meg, mert én azt akartam...

- Ugyan már! Ez hülyeség!

- És mi van, ha mégsem? - fakadt ki Daphné. - Tegnap arra gondoltam,

hogy legszívesebben széttépném Sally-t, és most tessék... - szavai

sírásba fulladtak.

Julia vigasztalóan átölelte barátnőjét.

- Nem te voltál, Dee! - mondta.

- De lehet, hogy igen! - zokogott tovább Daphné.

- A papádnak mondtad már? - kérdezte Julia.

Daphné megrázta a fejét.

- Pedig nem ártana...- mondta Julia.

- Úgysem hinné el! - vágta rá Daphné.

- Aztért csak mondd el neki! Méghozzá most rögtön! Gyerünk,

femegyünk hozzá!

- Julie... - próbált tiltakozni Daphné, de Julia már kézen is fogta és a

lépcső felé rángatta.

Ned az emeleti folyosón éppen a dogozószobája felé tartott, amikor

egy sötét, csuklyás alak lépett elé az árnyak közül. Malone megtorpant,

majd hátr fordult, hogy elinduljon a lépcső irányába, de már mögötte is

volt valaki. Visszafordult az első alak felé, aki mellet már állt még egy.

Ennek a fején nem volt csuklya, és Ned majdnem hanyattesett, amikor

meglátta.

Veronica volt az! Az Ő Veronicája! Aki már több, mint tíz éve halott! De

most mégis itt volt! Ugyanolyan gyönörű volt, mint régen, bár arca

érzelemmentes volt, és egykor szikrázó zöld szemei most vörösen

izzottak. Furcsa, fekete ruhát viselt, valamint egy csillogó fekete

köpenyt, és mindkét kezében egy-egy szablyát tartott. A mellette álló

fekete alak valami idegen szót vakkantott neki, majd Veronica kivont

szablyákkal elindult Ned felé. Láthatóan nem ismerte fel a férfit.

- Veronica! - szólt neki Malone, de a nő nem reagált.

Felemelte egyik szablyáját, és egyenesen Ned szívébe döfte, majd egy

ugyanolyan gyors mozdulattal ki is rántotta. Malone még néhány

másodpercig talpon maradt, majd eldőlt. Meghalt, mielőtt földet ért

volna.

Daphné és Julia pont akkor ért a lépcső tetejére, amikor az élőhalott

leszúrta Ned-et. A két lány egy pillanatra kővédermedt a döbbenettől,

majd Daphné felsikoltott:

- Papa!

Fájdalom és harag öntötte el Daphné-t, mikor látta apját meghalni. Meg

akarta ölni a gyilkosát, akit, úgy érezte, ismer. Már látta az arcát egy

fényképen. Ő... a mamája!

De hiszen az nem lehet! - gondolta a kislány. - Ő halott!

És most már az apja is...

Könnyes szemmel állt, majd tudata elkezdett száguldani a sötétség

felé...

Julia látta, amint Daphné megdermed és szemei kiüvegesednek. Már

éppen el akarta rángatni barátnőjét, amikor egy pillanatra szörnyű

hideg töltötte be a helységet. Közvetlen ez után valami láthatatlan erő

rárontott a zombira, ami valaha Veronica volt. A Zin-carla erős volt

ugyan, de a harag elemi rejétő nem menthette meg semmi: a test

darabokra szakadt.

Julia egy ideig meg sem mert mozdulni a döbbenettől és a félelemtől,

majd megpróbált behúzódni a legközelebbi szobába. Nem vette észre

senki. A láthatatlan erő az egyik sötételfet marcangolta éppen. A másik

drow nő Daphné-hoz ugrott, fogta kardját, és markolatával fejbe vágta

a kislányt. A láthatatlan gyilkos azonnal eltűnt. A sötételf fogta az ájult

lányt, és elindult vele a kijárat felé...

Julia még órákig nem mert előjönni a szobából. Nagyon félt. Majd mégis

összeszedte a bátorságát és lassan kilépett a folyosóra. Megpróbált

nem ránézi a három holttestre. Lesietett a lépcsőn, majd egyenesen az

ajtóhoz futott, majd ki a hideg éjszakába. Alighogy kilépett az ajtón,

beleütközött valakibe.

- Julia! - hallotta apja, John Roxton hangját.

- Apa! De jó, hogy itt vagy! - mondta zokogva, majd átölelte a férfit.

- Mi történt? - kérdezte aggódva anyja, Marguarite.

Julia csak megrázta a fejét; képtelen volt megszólalni.

 - Maradj itt! - mondta Roxton Marguarite-nek. - Megnézem!

Roxton belépett a házba, körülnézett a földszinten, majd felment az

emeletre, ahol iszonyú látvány fogadta.

Három halott. Az egyikük Ned volt, a másik egy széttépett fekete bőrű,

fehér hajú nő, a harmadik pedig - John alig hitt a szemének - Veronica;

már ami maradt belőle.

- Uramisten! - suttogta John.

Odakint Julia szorosan átölelte anyját, aki megpróbálta megnyugtatni a

zokogó kislány. Julia képtelen volt elhinni, ami történt. Nem tudta

elfogadni azt a mészárlást, ami odabent történt. És szégyellte magát,

amiért elbújt. Daphné-t is be kellett volna rángatni magával a szobába!

De nem tette, mert gyáva volt! Gyötörte a bűntudat, pedig nem

tehetett volna semmit.

Nézte a hóesést, és folytak a könnyei.

Daphné eltűnt, elnyelte a téli éjszaka.

                                                   VÉGE!