„Nem hittem volna, hogy ezt a kalandot is túléljük!”-gondolta George Challenger, ahogy visszatekintett az elmúlt negyvennyolc óra eseményeire.A kis expedíció tagjainak újfennt az életüket kellett menteni, amikor is beavatkoztak egy rablóbanda és egy középkori szinten megragadt falu lakói között zajló csatározásba.
Szerencsére Challenger professzor és a többiek segítségévela kezdetleges fegyverekkel rendelkező falusiak szétverték a rablókat.Most már épp indulóban voltak vissza a faházhoz, és a falusiak hálálkodása közben próbálták öszzeszedni a holmijukat.
A falu főterén már ott állt Veronica Layton és Ned Malone, valamint Marguerite Krux. Mikor George Challenger is csatlakozott hozzájuk, Veronica türelmetlenül felsóhajtott:
-Csakhogy, George !Már azt hittem itt akarsz maradni!
-Mi ez a türelmetlenség?-húzta fel csodálkozva a szemöldökét a professzor.
-Nem szeretem ennyi ideig magára hagyni a faházat.
Ned ezt a pillanatot választotta, hogy közbeszóljon:
-Roxton hol van? -kérdezte és jelentőségteljesen nézett Marguerite-re, akivel a vadász egy ideje igen belsőséges kapcsolatot alakított ki.
-Értem, értem...Megyek és megnézem miért nincs már itt.-sóhajtott Marguerite és elindult Roxton szállása felé.
John Roxton egyre idegesebben tuszkolta be pokrócát és más dolgait a hátizsákjába. Növekvő feszültségének oka egy igencsak kikapós menyecske volt, aki a fejébe vette, hogy háláját nem a megszokott módon fogja kifejezni.
-Igazán uram, nem hiszem hogy ennyire sietned kéne! Egy kicsit leheveredhetnénk pihenni.- és ezzel csábosan mosolyogva John nyaka köré fonta karját.
-Ne,kérlek! Ezt inkább ne..-eddig jutott Roxton, a további folytatás elfulladt egy csókban.Mielőtt el tudta volna tolni magától a kellemetlen perszónát, a ház ajatajában megjelent Marguerite.
Az arcán játszó mosolyt abban a pillanatban felváltotta a már jól ismert dühös kifejezés , mikor meglátta mi okozza a vadász késlekedését.
Dühösen megköszörülte a torkát:
-Elnézést a zavarásért, de mindenki önre vár , lord Roxton!- hangjának tónusából Roxton rögtön tudta , hogy Marguerite mindent félreértett.És hát miért ne értette volna félre a látszólag egyértelmű helyzetet. Miután a rábízott üzenetet átadta, Marguerite ökölba szorított kézzel sarkon fordult és elment.
-Nagy butaságot csináltam? - kérdezte a másik nő. Aki mindent megadott volna a nagyszerű vadászért, de senki lelkébe sem akart belegyalogolni.
A többiekhez csatlakozva John látta, hogy hiába is próbálkozna magyarázkodni az örökösnőnél.Ha most beszédbe elegyedne vele, csak dühroham lenne a válasz.A visszafelé úton Marguerite minden akaratát összeszedve színlelte, hogy semmi baj sincs. Csak éppen a jóképű vadász társaságát kerülte minden áron.
Félúton a ház felé Challenger egy kis pihenőt kért a korára hivatkozva, valójában egy olyan növényt talált, amit még nem látott azelőtt.
Veronica és Ned a pihenőt kihasználva elmélyülten társalogtak, valamely érdekes zanga rituáléról, amiről a fiatal újságíró cikket akart írni, ha majd egyszer megtalálják az utat vissza Londonba.
Mivel a tisztáshoz biztonságos közelségben egy kis patak is csörgedezett, Marguerite úgy döntött felfrissíti magát a jó félnapos dzsungeltúra után.Roxton kihasználva az alkalmat, hogy kettesben legyenek, utána osont.
Mikor meglátta a nőt, az a patak partján térdelt és éppen megmerítette kezét a tiszta és hűvös vízben.Arca nedves volt, John nem tudta eldönteni, hogy könnyes vagy vizes.
-Marguerite...beszélhetnénk?- kérdezte csöndesen a vadász.-Szeretném megmagyarázni a faluban történteket.
-Miért mi történt? -kérdezte Marguerite nyugodtan, de még mindig háttal a férfinak.Nem akarta, hogy az lássa rajta a fájdalmat.
-Tudod miről beszélek,arról alányról.
-Nem érdekel a magánéleted!-vágott közbe Marguerite.-Azt csinálsz amit akarsz.Nincs okod magyarázkodni.
-De én azt hittem van köztünk valami, ami..
-Hát tévedtél!-vágott megint a szavába Marguerite, és a vízbe csapva felugrott és visszaindult a többiekhez.
A faházba visszaérve , marguerite egyenesen a szobájába ment és vacsoráig meg sem jelent.Roxton hiába próbált meg bejutni hozzá, a nő végig úgy tett, mint aki alszik és nem nyitott ajtót.
Eközben nagy elhatározásra jutott.Rájött, hogy mégis csak jó dolog az a vastag fal maga körül, amit egy bizonyos vadásznak sikerült lerombolnia.De az élet újra csak bebizonyította, hogy a férfiak nem érdemlik meg hogy érzelmeket pocsékoljanak rájuk.
Végül valóban elaludt : álomba sírta magát.
Vacsoraidőben Veronica jött felébreszteni az alvó örökösnőt.
-Valami baj van, Marguerite?- kérdezte a lány, miközben felfelé tartottak az ebédlőbe.
-Miből gondolod, hogy bármi baj lenne?-kérdezett vissza az idősebb nő.-Minden a legnagyobb rendben van.
-Hát... egész délután a szobádba zárkóztál, meg hazafelé is olyan furcsán viselkedtél-mondta elbizonytalanodva Veronica a másik nő ellenséges viselkedédétől.
-Biztos a fáradtság az oka. Mi lesz vacsorára?-ezzel Marguerite elintézettenek tekintette az ügyet.
Vacsora közben semmi sem látszott az örökösnőn, ellenben szegény Roxton majd meghalt hogy felhívja magára a figyelmét. Marguerite azonban feltűnően keresztül nézett rajta, és csak akkor szólt hozzá, ha muszáj volt.
A férfi már alig várta, hogy vége legyen a vacsorának. Azonban alighogy asztalt bontottak, Marguerite rögtön Challenger-hez fordult:
-George, ha gondolod most neki állhatnánk annak az ismeretlen szövegnek a fordításának.
-Öhm,Marguerite...szeretnék veled egy pár szót válatni.- szólaltmeg John és egy figyelmeztető pillantást vetett a professzorra.
-George? -fordult reménykedve a nő a professzorhoz.
A professzor megértően nézett Roxtonra:
-Hosszú volt ez a mai nap kedvesem, az a szöveg megvár minket holnapig.-ezzel mindenkitől elköszönve elindult lefelé a hálószobájába.
Veronica is felállt az asztaltól, és a mosogatni valót összeszedve a konyhába indult.Malone kivételesen megérezve, hogy felesleges az ebédlőben-legalábbis Roxton szerint- Veronica után ment, felajánlva neki segítségét.
A fiatalabb pár távozása után kellemetlen csend telepedett a teremre.Marguerite úgy érezte gyávaság lenne megfutamodni.Most legalább megmutathatja a férfinek, mennyire nem érdekli őt a történténtek-látszólag.
-Marguerite, tudom, hogy közhelynek hallatszik, de félreértetted ami a faluban történt.-kezdte a magyarázkodást a vadász.
-Miért, mi történt? -kérdezte közömbösen a nő. Belülről valóságos vihar dúlt benne, de valamennyi akaraterejét bevetette, hogy a férfi semmit se vegyen ebből észre.
-Az a kis lotyó megpróbált rámmászni, te pedig a legrosszabb pillanatban nyitottál ránk.
-Igen, jobb lett volna ha csak egy óra múlva nyitok rátok?-kérdezte irónikusan Marguerite.-Nem kell magyarázkodnod.
-Na, de...
-Figyelj,John, mert csak egyszer mondom el.Ami eddig köztünk zajlott, az jó kis időtöltés volt.Hiszen mondtam, hogy én képtelen vagyok érzelmekre, mint szerelem, vagy féltékenység. Úgy hogy nem kell aggódnod.
-Időtöltés!-a vadász azonnal dühbe gurult.-Jó kis időtöltés!?Hát tudd meg te is csak az voltál nekem, ahogy mondtad a következő dzsungel hercegnőig.
Roxton épp annyira meg akarta sérteni a nőt, mint ahogy az tette vele.
-Remek.-válaszolt Marguerite.-Jó éjszakát!
Ezzel faképnél hagyta a zavart, de dühös vadászt.Roxton dühében a legközelebbi falba csapott, úgy hogy belesajdultak az ökle.
Ezután a veszekedés után hónapok teltek el úgy, hogy a vadász és az örökösnő csak a legszükségesebb ügyekben érintkezett egymással.A hangulat a faházban egyre elviselhetetlenebb lett. Challenger és Roxton a plató nyugati részének feltérképezésével volt elfoglalva, míg Veronica ideje nagy részét Assai-nál töltötte, aki első gyermekének születését várta.Malone és Margureite egy közeli barlangban dolgoztak.Egyik korábbi felfedező túrájukon vették észre ezt az apró barlangot, melynek falain rengeteg felirat és festmény volt.Szóval Marguerite fordította őket, Malone pedig lejegyezte a fordítást.
-Ez spanyolul van:”Az Úr 1503. esztendejében, az Isten és a király által felhatalmazott jogomnál fogva a Spanyol Birodalom jogos tulajdonának tekintem e földet..”
-Khm,Marguerite,kérdezhetek valamit?-kérdezte Malone, aki nagyon szerette volna kibékíteni barátait.
-Igen, biztosan...
-Voltaképpen mi történt közted és John között?
Marguerite felkapta a fejét:-Fogalmam sincs miről beszélsz.Nem történt semmi.
-De ez nem igaz, Marguerite.Ha hiszed, ha nem , mindenkinek feltűnt milyen fagyosan kezelitek egymást.Azelőtt nem így volt...
Marguerite az újságíró elé állt, aki egy kövön ülve jegyzetelt.
-Idefigyelj,Ned,semmi sem történt.Ezt vagy elhiszed, vagy ...-ekkor a férfi válla felett levő feliratra pillantott.-Jézus,Malone!Idenézz!
ned megfordult, de csak érthetetlen kriksz-krakszopkat látott.
-Talán ha elmondanád mi van odaírva?
-Azt írja, hogy valahol ennek a barlangnak a végében van egy alagút rendszer, aminek a végén egy másik világ van, szörnyek nélkül!Ez lehet a hazavezető út!
A két felfedező boldogan összeölelkezett.
-Menjünk, szóljunk a többieknek!
Az izgalmas felfedezés ellenére a hangulat a faházban nem javult, sőt tovább romlott.Most már Veronica is borongóssá vált...
A felfedezés után egy héttel felkerekedtek, hogy végig menjenek az alagút rendszeren. Veronica a lejáratig elakarta kísérni őket.
Több napos barlang túra után végül elértek a hosszú alagút rendszer végére.
-Hát akkor, jó utat!-jelentette ki Malone, és visszalépett az alagútba Veronica mellé.
-Ned!
-Én maradok Veronicával.Csak arra kérlek titeket, hogy akönyveimet juttasátok el a kiadómhoz.
-Na, de..
-Most miért vagytok így meglepődve?Most hogy ismerjük a levezető utat, bármikor lejöhetek, és elküldhetem az írásaimat.
-Biztos vagy benne Ned?-kérdezte Marguerite.
-Teljesen-és Malone a mosolygó Veronicára nézett.
Miután mindenki mindenkit megölelt-kivée persze Marguerite-t és Roxtont- hazaindulók elindultak.
Veronica és Malone még sokáig álltak a bejáratnál.
-Miért maradtál, Ned?-kérdezte Veronica csendesen, de szíve őrült ritmusban vert.
Malone ránézett és enyhén elpirult.
-Rájöttem, hogy igazán boldog csak itt lehetek, veled.
Ezzel minden bátorságát elővéve a karjába vette a lányt és megcsókolta. Igazán csak akkor nyugodott meg, mikor Veronica szenvedélyesen viszonozta csókját.
A Challenger- expedíció sikeresen visszaérkezett Londonba.A dél-amerikai őserdő viszontagságai meg se kottyantak nekik a platón eltöltött három veszélyes év után.
Londonba visszaérve nem csaptak nagy felhajtást, ugyanis megegyeztek abban, hogy a platót megtartják a saját kis édenüknek, ahová bármikor visszatérhetnek. Úgy gondolták a XX. század betörése nem tenne jót a fennsík amúgy is bonyolult életének.Malone történeteit mint kalandregényt adatták ki, nem pedig mint úti tudósítást.
Visszatérésüket -az állítólagos kudarc ellenére is- a londoni társaság örömmel fogadta, hiszen már két éve lemondtak a visszatérésükről.Professzor Summerlee-t mendenki gyászolta
Az első hónapban fogadásról fogadásra jártak, nem is igazán tudtak beszélni egymással.
Visszatérésük után egy hónappal Roxton is adott egy fogadást.Erre a napra a Roxton-birtok igazán pompába öltözött.Lady Roxton kitett magáért, hiszen kisebbik és egyetlen fia szerencsésen hazajutott.Már teljesen lemondott róla, hiszen három évig nem kapott felőle életjelet.
De John nem ugyanaz az ember volt, mint aki elment.Édesanyja akkor látta ilyennek, mikor William meghalt.Hiába faggatta Johnt, az nem mondta el mitől lett megint ilyen magába zárkózó.
Lady Roxton remélte, hogy a fogadáson kiderül minden.,
A díszvendégek természetesen a Challebger házaspár és Ms. Krux voltak.
Jessie Challenger végtelenül boldog volt, hogy visszakapta a férjét.Kijelentette,hogy csak egy feltétellel indulhat újabb felfedező útra, ha őt is magával viszi.
Roxton végtelenül unatkozva nézett végig a báltermen.Akit a szeme keresett, még nem jött meg.Habár hónapok óta nem beszéltek értelmes emberhez méltóan, John mindig tudatában volt Marguerite minden lépésének
Úgy tudta, hogy a bálra a Challengerekkel fog érkezni, de ők már megjöttekEkkor az ajtónálló bejelentette az újonna érkezőt:-Miss Marguerite Krux
John szíve kihagyott egy ütemet, mikor megpillantotta a nőt.A nő sötétkék estélyi ruhájában királynői jelenség volt. Mint házigazdának kötelessége volt üdvözölni.
-Lord,lady Roxton-hajtott fejet kecsesen Marguerite.
-Ms. Krux örömömre szolgál, hogy végre közelebbről is megismerhetem reményeim szerint.-szólt lady Roxton.
-Örülök,hogy látlak Marguerite-és John kezet csókolt neki.A testi kontaktus egy pillanatra elgyengítette Marguerite-t és szeme -akarat ellenére- ellágyult.Pár pillanatig csak álltak egymás szemébe nézve.Majd a nő magához térve megrázta a fejét és kiszakította magát a férfi bűvköréből.”Emlékezz te buta!Ő sem különb a többitől!”Visszafordult lady Roxtonhoz:
-Elnézést kérek a késésért, de egy kellemetlen üzleti ügy feltartott.
-Semmi baj, professzor Challenger már kimentette magát.Jöjjön kedvesem.Kér egy frissítőt?
-Köszönöm,ladyRoxton.
-Kérem szólítson Elisabeth-nek.Meséljen nekem, mit művelt a fiam ott a vad dzsungelben?-ezekre a szavakra Marguerite arcán rövid időre fájdalmas kifejezés jelent meg, ami nem kerülte el lady Roxton figyelmét.Ahogy az előbbi jelenet sem.Lassan kezdett rájönni mi történhetett a fiával...
Roxton magára maradt a gondolataival.Remélte nem csak képzelte, hogy Marguerite-t is mélyen érintette a viszontlátás.
Eközben:
-A fiam teljesen megváltozott, mióta visszatértek.Olyan távolságtartó lett, mintha falakat emelne a szíve köré-panaszkodott lady Roxton Marguerite-nek, és kíváncsian várta a hatást.
Marguerite mélyen elgondolkozott.John falakat emel maga köré?!Mintha valaki megbántotta volna..Mintha érzett volna valamit iránta...
Ekkor a zenekar hangolni kezdett és lady Roxton bejelentette:-A nyitótáncot a díszvendégeink kezdik.
George már a táncparkettre vezette feleségét, így Roxtonnak, mint házigazdának kellett felkérnie Marguerite-t.Elisabeth Roxton pedig pont így tervezte.
A keringő első pár dallama felcsendült.Ez a keringő ugyanaz volt, amire egyszer már táncoltak, még a platón.Mikor erre rájöttek, mindketten fájdalmasan egymás szemébe néztek.
-John..
-Marguerite....
szólaltak meg egyszerre.
-Mond te előbb!-mondta a férfi.
-John az utóbbi pár hónapban azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy igazságtalan voltam veled.
-Ebben igazd van.Marguerite, én esküszöm hogy semmi sem történt ott a faluban!
-Egy lord esküjében nem kételkedhetem!-mosolyodott el a nő-Jobban meg kellett volna bíznom benned!
-Nekem pedig nem lett volna szabad ilyen könnyen feladnom.
Észre sem vették, hogy már nem táncolnak.Mikor egy másik pár nekik ütközött, Roxton feleszmélt:
-Nem gondolod, hogy máshol folytassuk ezt a beszélgetést?
Marguerite csak egy kis mosollyal válaszolt.
Roxton kivezette Marguerite-t a teremből a kertbe.Ott egy padra leülve azonnal csókolózni kezdtek.Mikor Marguerite egy kis levegőért félrefordította a fejét,John a fülébe súgta.-Hiányoztál szerelmem.
A bálterem ablakából lady Roxton mosolyogva figyelte a párt.
VÉGE
AJÁNLOM AZ OLDALT
