|
Témaindító hozzászólás
|
2004.02.27. 18:36 - |
| Ugyanolyan, mint az előbbi:) Csak most V+N-es!=)) |
[70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
Csak Roxton és megmentője maradt fennt, arról csevegve, hogy hogyan történhetett ez meg, hogy Roxton milyen bátran viselkedettt, mikor Marg-ot megmentette. Ekkor a férfi belekötött a nőbe:
-És maga nem volt kétszer olyan bátor, aranyos, kedves és szerelmes, mint én? -most a nő, ha akaratlanul is, de kacajra fakadt.
... |
Eközben a többiek már nagyon aggódtak Marguerite miatt hogy hol maradhat ilyen sokáig, de rögtön meg is nyugodtak maikor meghallották a felvonó nyikorgó hangját.Mindenki a felvonót figyelte feszülten amikor hirtelen kilépett belőle Marguerite és Roxton.
-Úristen!Maga él?-kérdezte Veronica örömmel az arcán.
Ezután mindenki átölelte a férfit és a nőt majd leültek hogy mindent el mesélhessenek.
Miután mindent elmondtak a többieknek késő éjszaka lett így mindenki elment aludni hoyg holnap ujult erővel vághasson neki a napnak...
|
Roxton! -csengetta nő hangja.
-Kösznöm, Marguerite! -válaszolt a férfi, majd megcsókolta. Szótlanul mentek vissza a faházba de mindkettőjük szíve dalolt a boldogságtól és a megkönnyebüléstől. Marguerite szólalt meg először.
-Ööö, Roxton, gondolja, hogy tényleg "olyan" nagyon szoros szálak fűznek minket egymáshoz? -tudakolta, s a férfihoz simult. -Remélem, Marguerite! -válaszolta amaz, majd kerjaiba vette, s úgy vitte a fahézba a víztől csöpögő lányt.
... |
Marguerite még mindig nem találta sehol sem a nyakláncot..Roxton azonban már látta hoyg hol van!DE egyszerűen nem tudta hogyan segíthetne MArgueritenek....nagyon erősen Margueritre és a nyakláncra gondolt amikor Marguerite fejébe mintha belenyilalt volna valami....egy furcsa hang volt...a nőnek nagyon ismerősen csengett azonban....rájött hogy a hang amit halla nem más mint John hangja és hogy segít neki a keresésben...így ketten könnyedén megtalálták a nyakláncolt...amit Marguerite fel is hozott a felszínre.
-Sikerült!-kiáltott fel MArguerite és Roxton is egyszerre.
-Igen sikerült.....sajnos!-mondta lesajnállóan az idegen nő akinek a nyaklánc kellett....-Már elég régóta csinálom ezt a munkát de erre még nem volt példa!Nagyon erős szálak fűzhetnek titeket egymáshoz hogy kapcsolatba tudtatok egymással lépni!Gratulálok!A visszakapod a barátodat!-majd amint kimondta ezt az utolsó szót nagy vilanás lett majd ő eltűnt és helyette Roxton térhetett vissza az élők sorába... |
A kétségbe esett nő, már szinte föladta a kutatást. Gondolván, hogy a karkötő biztosan egy szikla alá esett, visszaindult. Ám ekkor eszébe jutott, hogy miért is jött... Roxton, hogy megtorolja ezt a meggondolatlanságot, hogy az ő élete forog kockán, s ő csak úgy visszaindul, egy kis időre nem vett levegőt. Látta, hogy a nő értetlen arccal kapkod levegő után, egy mély lélezete vett, s örömmel látta, hogy a nő is fellélegez. Még mindig semm használható ötlete nem támadt, hogy mivel tudna kapcsolatot teremteni (látszólagos) megmentőjével. Kipróbálta: kalimpált a kezeivel, mintha úszna, de anő a maga feje után ment...
... |
Eközben Roxton egyfolytában azon gondolkozott hogy lehet hogy Marguerite levegője még mindig kitart....addid addig gondolkozott amíg rá jött arra hogy hogy is lehetséges ez...észrevette hogy amikor MArguerite kifujja a levegőt az ő szája is ugy mozog mintha ő is fujna ki valamit...a megoldás tehát hogy:
-Marguerite és én valamilyen furcsa kapcsolatban vagyunk egymással é sén adom neki a levegőt!Akkor talán segíthetek neki a karkötőt is keresni...valahogy kapcsolatba kell vele lépnem!!!-gondolkozott hangosan Roxton miközben Margueritet nézte aki még midig a karkötőt kereste... |
Ekkor a felszín felől dühös ordítás hallatszódott, és valami becsapódott a vízbe; minden csupa iszap volt, hiszen amikor becsapódott az az óriáasi valami a vízbe minden port felkevert. Marguerite elejtette a karkötőt. Akkor vette észre, hogy a tó kétszer akkor lett.
... |
| Marguerite egyre mélyebbre és mélyebbre úszott....szemével mindenhol a karkötőt kereste...nem is kellett sokáig keresnie ugyanis meglátta a tó fenekén! Elkezdett felé úszni és már a kezébe fogta.....Roxton nagyon büszke volt Margueritre de azt egyiküksem értette hogy MArgueritenek hogy lehet hogy még mindig kitart a levegője...és vajon sikerül-e neki áttörnie jeget a tó felszínén... |
Marguerite még egy apró fénycsóvát látott a vízben, majd a tó sötétségbe bukolódzott. A nő tudta: nincs menekvés; ám mikor azért elkezdett fölfelé úszni, s beverte fejét a jégbe, semmit nem érzett, csak annyit mintha most vett volna levegőt. Nem volt szüksége levegőre, mintha minden eddigi beléglegzett oxigén ott lett volna a torkán... Ezen mag is elcsodálkozott, majd elindult fölkutatni a karkötőt. Roxton mélyet sóhajtott, aztán mosolyogva követte szemével a nőt.
... |
Úszott mindig egyre feljebb és feljebb amikor már látta a tófelszínét el kezdett még gyorsabban hajtani fel felé...de ekkor váratlan dolog történt.....a tó felszíne egyszerűen befagyott.
-Ne!-kiáltott fel Roxton a vetítőt nézve ami éppen azt mutatta hogy hal meg Marguerite..miatta!!
A halál csalt..... |
Ám egy pillanat múlva feje ismét kibukott a hullámok közül.
-Ó, aza... Hogy lesz elég levegőm?! -érdeklődött magában egy torz fintorral az arcán, amitől Roxton kacagott egyet hisz ő is látta a lányt.
-Na mindegy, majd átmegyek egy kcsit békába...- gondolta és újra lebukott. Még a tó tizedénél semt artott, mikor visszafordult: levegője ismét elfogyott.
... |
MArguerite csak állt ott és gondolkozott azon hogy mit tegyen abban biztos volt hogy lemegy és megkeresi azt az átkozott karkötőt de mi van ha a nő hazudik és hiába kockáztatja az életét......de végülis nem gondolkozott tovább hanem közelebb ment a tó partjához és..
-John remélem hogy te is szeretsz annyira engem mint én téged!-MAjd bele vetette magát a tóba.... |
-Bármire? -kérdezte a nő kaján mosollyal.
-Hát persz... igen! -mondta Marg.
-Nohát akkor menyj le szépen a tóba..
-Mi!? -kérdezte Marguerite. -Hisz ebben a tóban pirannak vannak!
-Csönd legyn! -utasították rendre Margueritét. -Szóval most lemégy a tóba, és fölhozod a vas-karkötőmet... Valószínűleg a tó legalján van... elsüllyedt.... Ha ezt megcsinálod, most, akkor visszakapod Lordod! -mondta gúnyosan, majd elillant.
Marguerite csak megszeppenten állt.
... |
A férfi tisztán látta a nő arcán a melepettséget, hogy még sem halucinált...de ez a hang..nem Roxton hangja volt.....hanem egy női hang!!!Marguerite lassan hátra fordult a hang irányába és egy nőt látott maga előtt!
-De hát ki maga?-kérdezte.
-AZ lényegteln hogy én ki vagyok! Az egyetlen kérdés itt az hogy vissza akarod-e kapni Lord John Roxtont és mire lnnél képes ezért?mondta a nő a tőle megszokott gunyosággal.
-Igen szeretném!Bármire képes lennék érte!-mondta MArg boldogan ugyanis érezte felcsillant a remény hogy vissza kapja az ő Roxtonját akit mindennél jobban szeretett bár ezt sosem vallotta volna be..... |
Ó Istenem! Kezdek öregedni...? Vén koromra már hallucinálok... -sóhajtott Marg, majd visszaindult.
-Állj! -hallatszott egy határozott hang a nő mögött -Állj meg, te bolond!
Roxton fölkapta a fejét: csöppet elbóbiskolt, a próbán töprengve. Észrevette, újra világít a vetítő, ezúttal még szebb színekkel, világosabban... Egyszóval minden sokkal élethűbb!
... |
Eközben a titokzatos nő elment a fennsíkra hogy előkészítse a próbát amit ki kell álnia Roxtonért Margueritenek.Eközben Roxton le sem vette a szemét a kivetítőről ami a faházat mutatja.Épp a konyhát lehetett látni ahol Marguerite és Veronica ebédet főznek...
Az ebéd elkészült le is ültek hogy megegyék....majd miután végeztek az ebéddel mindenki el vonult délutáni sziesztára.Marguerite bement a szobájába és lefeküdt az ágyára....amkior egy hang szólt hozzá.....feltűnően ismerős volt neki...Roxton hangja volt....Marguerite hirtelen felkapta a fejét.
-John?Te vagy az?-kérdezte sírva.
-Igen drágám, én vagyok!Gyere...a tópartjánál találkozunk!Gyere....-suttogta Roxton majd egyre halkabb lett a hangja....majd teljesen el is tűnt...
-John...JOhn....kérlek ne menj el!-kiabált Marguerite de miután megnyugodott és vissza emlékezett arra amit John mondott el indult rögtön a tóhoz...
Eközben a kivetítő elsötétült és megjelent a nő Roxtonnál....
-A kis barátnődet könnyedén átvertem így nem sokára el is kezdődhet a próba!-nevett gúnyosan mint mindig....
-Miért mit csináltál vele?Ha egy ujjal is hozzá értél én....-dühödött be Roxton.
_Akkor?Itt én szabom a feltételekt!Egyébként csak egy icipicit jáccottam vele....a te hangodon szóltam hozzá!De ez most teljesen lényegtelen! A lényeg hogy kiállja a próbát.....vagy nem!-mondta majd újra eltűnt...és a kivetítőn JOhn Margueritet látta amint épp a tó felé siet... |
A faház lakói sürögtek-forogtak. Rend volt, főleg Marguerite által. A többiek csodálkoztak is: Ő, aki eddig mindig a rumli tetején trónolt?
Eközben Roxton a képernyőt figyelte. Ő is látta a nőt. "Remélem, szeret, legalább egy kicsit... Mondjuk annyira, hogy meghaljon értem?!" gondolkodott.
... |
-Rajtam?-kérdezte a adász meglepődötten.
-Igen,rajtad!Meg persze még egy emberen......egy nőn....ha ő ki áll egy próbát,amit én mondok meg akkor vissza térhetsz az élők sorába....ha viszont nem...örökre itt maradsz!-mondta majd gúnyosan fel nevetett.
-Egy nőn?Marguerite!!!Neki kell kiállnia értem a próbát?
-Pontosan!Ő még nem is sejti, hogy bármiféle próbát ki kéne állnia érted....ha szeret téged annyira, hogy akár a saját életét is kockára tenné érted akkor vissza térhetsz!Ha viszont nem szeret....akkor....de ezt már ugyis tudod...!!!-mondta a nő majd eltűnt a helyiségből de Roxton előtti falon megjelent valami kivetítő féle amin a faház látható..... |
-Ezt meg mégis hogy érti!? Azthiszem, a sorsom egyértelmű: halál. Hiába minden, már beletörődtem... Végülsi.. Nem az én életem számít, csakis MArgueriteé... Nekem Ő a fontos... Ő...
A nő nem hagyta, hogy végigmondja.
-Csönd legyen! A végén még meghatódok...! A szrelem vak, jobb ha belátja! De hagyjuk. Szóval.... Mint mondtam, sorsod csakis kizárólag rajtad múlik, John!
... |
-Lord John Roxton!-szólalt John háta mögött egy rideg női hang.
-Ki maga?És mit akar?-kérdte Roxton a titokzatos nőtől.
-AZ nem számít hogy én ki vagyok...csak hogy te ki vagy és hogy mi lesz a sorsod...ami csak rajtad múlik mostantól.... |
[70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
