|
Témaindító hozzászólás
|
2004.03.20. 14:20 - |
| Sziasztok!
Ez a saját ff-em, már írom egy ideje. Szépen elkezdem felpakolászni. Jó? |
[7-1]
Második rész
-Na, kiderült már ki ez? - Marguerite.
-Segítsünk? - ez a szolgálatkész emberke Vee volt.
-Nos, mit lehet tudni? Honnan jött, kicsoda? - Challenger roppant kíváncsi volt.
Úgy döntöttem, én mondom el nekik, amit tudniuk kell, mielőtt Roxton szokásához híven valami óriási hülyeséget talál ki.
-A nevem Anna. - mondtam először. Az Annasára kicsit sok lett volna nekik. - Európában élek, Magyarországon, és fogalmam sincs, hogy kerültem ide. Az biztos, hogy nagyon vissza akarok menni.
-Európa. Magyarország. Te hülyének nézel minket? - Marguerite és a szokott csípős modora.
-Képzeld, nem. Őszintén szólva elég röhejes, hogy engem faggattok. Ha nem tudnám, hogy csak egy sorozatból vagytok...
Ezt nem kellett volna mondanom. Marguerite elsápad, Challengernek megnyúlik az arca. Egyedül Vee csicsereg nyugodtan.
-Elmondja valaki, mi a T-Rex maradék az a "sorozat"???
A többiek nem tűnnek válaszra képesnek.
-Én egy sorozatban? - kérdezi Ned. Ő a legtájékozottabb sorozat-ügyben, mégiscsak ő az újságíró.
-Mi az a sorozat? - kérdi Vee ismét.
-Az egy olyan élet, ami nem igazi. - próbálja megmagyarázni Ned. Ezzel annyit ér el, hogy Veronica felhúzza a szemöldökét a homloka tetejére.
-Ned, ennél rosszabbul nem tudod elmondani? - szólok közbe. Kicsit meglepődtek, nem szokás, hogy ebben a korban egy nő tegez egy férfit, de nem igazán érdekel ez most. - A sorozat egy szerepjáték, amit emberek játszanak el. Mást mutatnak, mint amik valójában, és ezt nagyon-nagyon sokáig.
-Szóval én nem vagyok igazi? - és egy kés pengéje suhan el mellettem.
-De igen, úgy tűnik, hogy nagyon is.- nyelek egyet kétségbeesetten.
-És ha mi egy sorozat vagyunk, akkor mindent látnak, amit teszünk?- Marguerite kicsit exhibicionista, de ezt már megszoktuk.
-Igen, majdnem mindent. - nincs szívem elárulni nekik, hogy forgatókönyvírók agyalnak egy-egy részen.
Roxton idegesen néz körül.
-Ti hisztek neki?
-Nézd meg a ruháját! Nem is láttam ilyet még, és nem régebbi korból származik.
-Majd Finn. - mormogom, de szerencsére nem hallják meg.
-...és különben is, eléggé ismer minket, nekem legalábbis úgy tűnik.
-Elég értelmesen érvel. Olyan fura helyen vagyunk, miért elképzelhetetlen valaki a jövőből. - Ned is mellettem áll.
-Olyan szavakat használ, amiket nem is ismerek. - mondja Vee. - Ez elég hihető.
-Jaj, nézzen rá a nyakláncára! - ez elég érthető válasz Marguerite-től.
-Majd ha mesél valamit a technikai fejlődésről. - mondja Challenger, de roppant barátságos. Itt az ideje, hogy közbeszóljak.
-John, ugye túltette magát már a bátyja halálán? Marguerite is megmondta az erdőben, hogy nem maga tehetett róla. Megmondta már?
-Igen, már mondtam. - Marguerite zavarban. Igen, elismerem, ez durva volt, de különben nem tudom meggyőzni.
-Én is elhiszem. - mondja Roxton halkan. |
Első rész
A másnap reggeli ébredés azonban korántsem volt olyan remek, mint amilyennek reméltem. Ahogy kinyitottam a szemem, világos volt, a nap besütött az ablakon. Az első gondolatom:
-Úristen! El fogok késni! Mit mondjak a fizikatanárnak? - ezzel kiugrottam az ágyból.
De nem a szobámban voltam, legalábbis előző este óta egy kicsit megváltozott. A padlón a szőnyegem helyett levelek voltak, és mintha gerendák helyett indák vették volna körül az egész szobát. Ja, és egy kicsit meg is nőtt. mi a fene folyik itt? Furcsa módon nem pizsamában voltam, hanem az előző esti nadrágomban és pulcsimban. Nem értettem semmit. A szoba ajtaja kivágódott, és egy hatalmas fegyver jelent meg, mögötte pedig az izgatott... na neeeeeeeem, ilyen azért nincs. Az izgatott LORD ROXTON! Rémülten emeltem a magasba a kezemet, ha ez most itt lelő, nekem végem.
-Na jó! - mondta tökéletes magyarsággal. Pontosabban mondta Viczián Ottó - Ki a jó élet maga? Mit keres itt egyáltalán?
Megpróbáltam feltalálni magam a helyzetben, ami valljuk be, nem volt könnyű.
-Lord Roxton, kérem! - szólítottam meg nyugodt hangon.
A hatás nem igazán az volt, mint amit vártam, mert hátraugrott, és a fegyverét még harciasabban emelte fel. Úgy döntöttem, mégsem teszem le a kezemet.
-Honnan tudja a nevemet? - kérdezte emeltebb hangon.
-Ismerem magát. - próbáltam megnyugtatni.
-Ó, azt látom. - egyáltalán nem bízott meg bennem.
-Figyeljen, fogalmam sincs, hogy kerültem ide, de hálás lennék, ha hagyná, hogy végigmondjam, amit elkezdtem! - csattantam fel dühösen.
-Hé, maga Marguerite rokona? Ő szokott velem ilyen hangon beszélni.
-Nem vagyok Marguerite rokona. Még csak nem is ismerem. Illetve ismerem, de még nem beszéltem vele soha. A többiek hol vannak?
-Miféle többiek?
-Tudja, Marguerite, Ned, Veronica, Challenger, Summerlee, esetleg Finn.
-Ha annyira ismer minket, tudhatná, hogy Summerlee meghalt. És nem ismerek semmiféle Finnt. Itt már nem bírtam, és akaratlanul is felkiáltottam:
-Ez nem igazság! Ha már idecsöppentem, miért pont a második évadba? Miért???
Roxton határozottan bolondnak nézett. Ebben a pillanatban kivágódott az ajtó, és a többiek rohantak be. |
Prológus
Egy szeptemberi napon hazavánszorogtam a suliból. Dögunalom, mint mindig. Hál az égnek, legalább a TLW-t adják a tv-ben. Tehát otthon leültem a tv elé. Megnéztem a részt, aztán felmentem a szobámba tanulni. Nem mintha annyira szeretnék magolni, de valamikor azt is kell, és inkább előbb, mint később.
A nap további része unalmasan telt. Annyira vártam valami újra, ami megváltoztatja egy időre az életemet, de el se tudtam képzelni, mi lehetne az. Odaálltam az egyik TLW-s poszterem élé, amit úgy nyomtattam ki Rachel oldaláról. Az egymást ölelő Marguerite és Roxton van rajta. Imádom azt a posztert... Tehát odaálltam elé, és akaratlanul is felsóhajtottam:
-Csak nekem van ilyen unalmas életem! Bárcsak veletek lehetnék én is!
Álltam még ott egy darabig, de semmi sem történt -mi is történt volna?- ezért, mivel tíz felé járt az idő, elmentem zuhanyozni, TLW-s álmokat kívántam magamnak, és lefeküdtem aludni. |
| Második rész:
- Na, kiderült már ki ez? - Marguerite.
- Segítsünk? - ez a szolgálatkész emberke Vee volt.
- Nos, mit lehet tudni? Honnan jött, kicsoda? - Challenger roppant kíváncsi volt.
Úgy döntöttem, én mondom el nekik, amit tudniuk kell, mielőtt Roxton szokásához híven valami óriási hülyeséget talál ki.
- A nevem Anna. - mondtam először. Az Annasára kicsit sok lett volna nekik. - Európában élek, Magyarországon, és fogalmam sincs, hogy kerültem ide. Az biztos, hogy nagyon vissza akarok menni.
- Európa. Magyarország. Te hülyének nézel minket? - Marguerite és a szokott csípős modora.
- Képzeld, nem. Őszintén szólva elég röhejes, hogy engem faggattok. Ha nem tudnám, hogy csak egy sorozatból vagytok.
Ezt nem kellett volna mondanom. Marguerite elsápad, Challengernek megnyúlik az arca. Egyedül Vee csicsereg nyugodtan.
- Elmondja valaki, mi a T-Rex maradék az a "sorozat"???
A többiek nem tűnnek válaszra képesnek.
- Én egy sorozatban? - kérdezi Ned. Ő a legtájékozottabb sorozat-ügyben, mégiscsak ő az újságíró.
- Mi az a sorozat? - kérdi Vee ismét.
- Az egy olyan élet, ami nem igazi. - próbálja megmagyarázni Ned. Ezzel annyit ér el, hogy Veronica felhúzza a szemöldökét a homloka tetejére.
- Ned, ennél rosszabbul nem tudod elmondani? - szólok közbe. Kicsit meglepődtek, nem szokás, hogy ebben a korban egy nő tegez egy férfit, de nem igazán érdekel ez most. - A sorozat egy szerepjáték, amit emberek játszanak el. Mást mutatnak, mint amik valójában, és ezt nagyon-nagyon sokáig.
- Szóval én nem vagyok igazi? - és egy kés pengéje suhan el mellettem.
- De igen, úgy tűnik, hogy nagyon is. - nyelek egyet kétségbeesetten.
- És ha mi egy sorozat vagyunk, akkor mindent látnak, amit teszünk? - Marguerite kicsit exhibicionista, de ezt már megszoktuk.
- Igen, majdnem mindent. - nincs szívem elárulni nekik, hogy forgatókönyvírók agyalnak egy-egy részen.
Roxton idegesen néz körül.
- Ti hisztek neki?
- Nézd meg a ruháját! Nem is láttam ilyet még, és nem régebbi korból származik.
- Majd Finn. - mormogom, de szerencsére nem hallják meg.
-. és különben is, eléggé ismer minket, nekem legalábbis úgy tűnik.
- Elég értelmesen érvel. Olyan fura helyen vagyunk, miért elképzelhetetlen valaki a jövőből. - Ned is mellettem áll.
- Olyan szavakat használ, amiket nem is ismerek. - mondja Vee. - Ez elég hihető.
- Jaj, nézzen rá a nyakláncára! - ez elég érthető válasz Marguerite-től.
- Majd ha mesél valamit a technikai fejlődésről. - mondja Challenger, de roppant barátságos. Itt az ideje, hogy közbeszóljak.
- John, ugye túltette magát már a bátyja halálán. Marguerite is megmondta az erdőben, hogy nem maga tehetett róla. Megmondta már?
- Igen, már mondtam. - Marguerite zavarban. Igen, elismerem, ez durva volt, de különben nem tudom meggyőzni.
- Én is elhiszem. - mondja Roxton halkan.
|
| Első rész
A másnap reggeli ébredés azonban korántsem volt olyan remek, mint amilyennek reméltem. Ahogy kinyitottam a szemem, világos volt, a nap besütött az ablakon. Az első gondolatom:
- Úristen! El fogok késni! Mit mondjak a fizikatanárnak? - ezzel kiugrottam az ágyból.
De. nem a szobámban voltam, legalábbis előző este óta egy kicsit megváltozott. A padlón a szőnyegem helyett levelek voltak, és mintha gerendák helyett indák vették volna körül az egész szobát. Ja, és egy kicsit meg is nőtt. mi a fene folyik itt? Furcsa módon nem pizsamában voltam, hanem az előző esti nadrágomban és pulcsimban. Nem értettem semmit.
A szoba ajtaja kivágódott, és egy hatalmas fegyver jelent meg, mögötte pedig az izgatott. na neeeeeeeem, ilyen azért nincs. Az izgatott LORD ROXTON! Rémülten emeltem a magasba a kezemet, ha ez most itt lelő, nekem végem.
- Na jó! - mondta tökéletes magyarsággal. pontosabban mondta Viczián Ottó - Ki a jó élet maga? Mit keres itt egyáltalán?
Megpróbáltam feltalálni magam a helyzetben, ami valljuk be, nem volt könnyű.
- Lord Roxton, kérem! - szólítottam meg nyugodt hangon. A hatás nem igazán az volt, mint amit vártam, mert hátraugrott, és a fegyverét még harciasabban emelte fel. Úgy döntöttem, mégsem teszem le a kezemet.
- Honnan tudja a nevemet? - kérdezte emeltebb hangon.
- Ismerem magát. - próbáltam megnyugtatni.
- Ó, azt látom. -egyáltalán nem bízott meg bennem.
- Figyeljen, fogalmam sincs, hogy kerültem ide, de hálás lennék, ha hagyná, hogy végigmondjam, amit elkezdtem! - csattantam fel dühösen.
- Hé, maga Marguerite rokona? Ő szokott velem ilyen hangon beszélni.
- Nem vagyok Marguerite rokona. Még csak nem is ismerem. Illetve ismerem, de még nem beszéltem vele soha. A többiek hol vannak?
- Miféle többiek?
- Tudja, Marguerite, Ned, Veronica, Challenger, Summerlee, esetleg Finn.
- Ha annyira ismer minket, tudhatná, hogy Summerlee meghalt. És nem ismerek semmiféle Finnt.
Itt már nem bírtam, és akaratlanul is felkiáltottam:
- Ez nem igazság! Ha már idecsöppentem, miért pont a második évadba? Miért???
Roxton határozottan bolondnak nézett. Ebben a pillanatban kivágódott az ajtó, és a többiek rohantak be.
|
| Prológus
Egy szeptemberi napon hazavánszorogtam a suliból. Dögunalom, mint mindig. Hál az égnek, legalább a TLW-t adják a tv-ben. Tehát otthon leültem a tv elé. Megnéztem a részt, aztán felmentem a szobámba tanulni. Nem mintha annyira szeretnék magolni, de valamikor azt is kell, és inkább előbb, mint később. A nap további része unalmasan telt. Annyira vártam valami újra, ami megváltoztatja egy időre az életemet, de el se tudtam képzelni, mi lehetne az. Odaálltam az egyik TLW-s poszterem élé, amit úgy nyomtattam ki Rachel oldaláról. Az egymást ölelő Marguerite és Roxton van rajta. Imádom azt a posztert... Tehát odaálltam elé, és akaratlanul is felsóhajtottam:
-Csak nekem van ilyen unalmas életem! Bárcsak veletek lehetnék én is!
Álltam még ott egy darabig, de semmi sem történt -mi is történt volna?- ezért, mivel tíz felé járt az idő, elmentem zuhanyozni, TLW-s álmokat kívántam magamnak, és lefeküdtem aludni. |
| Sziasztok!
Ez a saját ff-em, már írom egy ideje. Szépen elkezdem felpakolászni. Jó? |
[7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
